Császárfa palánták

A palánták ültetését a talaj előkészítésével kezdjük. Bár különösebben nem kényes a talaj fajtájára, mégis elősegíthetjük fejlődését azzal, ha laza szerkezetűvé tesszük a talajt ültetés előtt. A fa meghálálja, ha ültető gödörként kb. 1 méter mély és 0,5 méter átmérőjű lyukat ásunk vagy fúrunk neki. A kilapátolt föld feléhez keverjünk érett trágyát vagy 20 dkg műtrágyát (pld: YaraMila 23-7-7), majd töltsük vissza a gödörbe, de a trágyás földkeverék a gyökérrel közvetlenül ne érintkezzen. Ezután lapátoljuk vissza a maradék földet úgy, hogy a kiásott gödör és a körülötte lévő talaj között visszatöltés után maradjon 5 – 8 cm szintkülönbség, majd középre ültessük bele a palántánkat. Öntözzük be jó bőven. Az 5 cm-es szintkülönbség azért segítség, mert így több vizet tudunk adni fánknak, mely lassan szivárog le a földbe és nem folyik el feleslegesen.

A palánták javasolt ültetési időszaka május végétől június végéig tart. Azért nem célszerű ezen időszak után ültetni, mert akkor az első fagyig nem fásodik be kellőképp a szár, amely ezért elfagyás veszélyes lehet. A fák öntözését a hűvös idő beálltával vegyük vissza, majd pedig szép lassan szüntessük be, hogy fánkat felkészítsük a téli pihenés időszakára.

A megfelelő elültetés után figyeljünk a fánk megfelelő öntözésére is, igen bőségesen locsoljuk, higgyék el, meghálálja látványosan gyors növekedésével. A kevés vizet a csüngő levél mutatja. Ekkor még nincs baj, de azonnal pótoljuk a vízhiányt bőséges öntözéssel.

A növekedés során a levelek tövében úgynevezett hónaljhajtások jelennek meg. Ezeket fontos, hogy egy könnyed, de óvatos mozdulattal kitörjük.

Ősszel a fa az első fagy megjelenésekor eldobja leveleit. Nem kell megijedni, ez egyik napról a másikra bekövetkezik, de normális jelenség. Ebben az évben nincs több dolgunk a fával. Hagyjuk pihenni, tavasszal, a vegetáció megindulásakor, kb. április elején foglalkozunk vele újra.

Palánta vásárlásának előnye:


Ha kérdése van, vagy egyéb információra van szüksége, keressen minket elérhetőségeink egyikén!